I-CON – újra Treviso-ban találkozik a partnerség

Treviso-ban szervezik az I-CON Közép-Európa projekt soron következő partnertalálkozóját 2018 október 16-17 között, a rendezvény házigazdája ismét az UNIS&F. Az előző periódus áttekintésével kezdődik a két napos egyeztetés, ahol többek közt az elért indikátorokról és a pénzügyi előrehaladásról lesz szó, majd ezt követően a szakmai feladatokra helyezik a hangsúlyt. Az I-CON projektről, annak hivatalos honlapján…

Az infokommunikációs megoldások segíthetnek az egészségügyi szolgáltatások javításában

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. a MEDTECH4EUROPE INTERREG EUROPE projektben működik közre. A projekt az orvostechnológiák területén a kutatási és innovációs kapacitásokra irányuló közpolitikák hatékonyságát kívánja optimalizálni. Orvostechnológiák alatt orvosi eszközöket és segédeszközöket ért, de az e-gyógyászati, eszközökhöz-segédeszközökhöz kapcsolódó megoldások is a repertoár részét képezik. Az Európai Unió a 2014-2020-ig tartó tervezési időszakban…

Informatikai megoldások a mezőgazdaság szolgálatában

Az Európai Unió a 2014-2020-ig tartó tervezési időszakban kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést és innovációt, valamint az ebből származó eredmények társadalmi-gazdasági hasznosításának ösztönzését. A fejlett országokban az innováció nagy mértékben járul hozzá a termelékenység növeléséhez, ezért létfontosságú a vállalatok versenyképességének fokozásához. Az innovációs fejlesztések mára már a helyi-regionális versenyképesség fokozását is célul tűzik ki és ezáltal…

Sikeres élelmiszeripari rendezvénysorozatot zárt a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség

2018 április és szeptember között a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) egy három workshopból álló eseménysorozatot szervezett az I-CON Közép-Európa projekt keretein belül. A rendezvények mindegyike 30 fő részvételével zajlott le, célcsoportjai a Dél-Dunántúli régió élelmiszeripari kis-és középvállalkozásai voltak. A régió megyeszékhelyein (Szekszárd, Pécs és Kaposvár) megszervezett workshopokon az élelmiszeripari ágazatban működő mikro-,…

FIRECE – Partnertalálkozó Budapesten

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Budapesten szervezi a FIRECE Közép Európa projekt soron következő partnertalálkozóját 2018. szeptember 26-27-én. Projekt partnereink hét országból érkeznek, hogy részt vegyenek a fővárosban tartott Irányítóbizottsági ülésen és Tanulmányi látogatáson. Elsőként a projekt előrehaladását tárgyalják meg, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tesznek látogatást, ahol betekintést nyerhetnek az épületek Európai…

I-CON rendezvény Kaposváron

2018. szeptember 25-én Kaposváron kerül megszervezésre az I-CON Közép-Európa projekt harmadik workshopja, amelynek keretein belül ezúttal a Somogy megye élelmiszeripari vállalkozásai számára aktuális, jól alkalmazható gyakorlatok kerülnek bemutatásra. A rendezvény helyszínéül a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara szolgál, ahol a résztvevők az I-CON projekt másik magyar partnerének, a Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft.-nek két munkatársától hallhatnak…

Akciótervek az Interreg Europe projektekben – mik ezek, mi a hasznuk? Illusztráció a SET-UP projekt példáján keresztül

A SET-UP az okos hálózatok és a KEHOP szolgálatában A SET-UP Interreg Európa projekt célja a résztvevő régiók energetikai teljesítményének erősítése, az okos elektromos hálózatok alkalmazását segítő szakpolitikák befolyásolása segítségével. Ezeket a célkitűzéseket a projekt az okos hálózatokkal kapcsolatos nemzetközi tudás- és tapasztalatcsere révén, kiválasztott szakpolitikai eszközökkel támogatott regionális kompetenciák kialakításával kívánja elérni, amelyhez be…

SCOBE Találkozó Máltán

2018.március 27-28-án zajlott le a SCOBE project második találkozója az Acrosslimits Kft. szervezésében a máltai Naxxar-ban. A résztvevők a hat konzorciumi partner képviselőiként érkeztek: a spanyol Vea Global-tól, a francia GMI AERO SAS-tól, a görög MAICH-tól, a máltai Acrosslimits-től, az angol Accentuate-től és a magyar ArchEnerg Klasztertől. A kétnapos ülés az Engagement Toolhoz kapcsolódó és…

Régióközi együttműködésen alapuló, az energetikai átmenetet szolgáló nemzetközi projektek találkozója Firenzében

A „Régiók közötti együttműködések az energetikai átalakulásért” tematikus kommunikációs napra a REBUS projekt keretében, egyúttal a VIOLET és a SET-UP projektekkel együttműködésben került sor 2018. június 27-én Firenzében. Az eseményen Tolna megyét – a SET-UP projekthez kapcsolódóan – a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársai képviselték, az országos szakpolitikai szintet pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium…