Megrendezésre került az e-buszok széleskörű alkalmazására irányuló szemléletformálási esemény

A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) 2021. március 31-én rendezte meg az eBussed Interreg Europe projekt második online nemzetközi tapasztalatcsere eseményét. A partner régiók képviselői mellett a tömegközlekedés és mobilitási szektor hazai és külföldi érdekelt felei is részt vettek az eseményen. A rendezvény témája az e-buszok széleskörű alkalmazására irányuló szemléletformálás volt. A…

Részt vettünk az ÜZEMOPTIMALIZÁTOR című webináriumon

A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség 2021. március 11-én részt vett az INNOSKART KLASZTER (Székesfehérvár) ÜZEMOPTIMALIZÁTOR című webináriumán, amelynek előadásai kapcsolódtak Regions 4Food projektünk témájához. A Com-Forth Kft. képviseletében Bóna Péter ügyvezető, Ipar 4.0 mínuszok nélkül vállalkozások számára című előadásában kiemelte az Ipar 4.0, valamint a digitalizáció fontosságát különösen a zöldmezős beruházásoknál, továbbá a régi…

Interjút adtunk a SAGA projektről

A NYERŐMAGYAROK.EU megkeresésére interjút adtunk SAGA című, 2020 őszén indult Erasmus+ KA2 projektünkről: Mit jelent az „Üres Európa” fogalma? A vidéki elnéptelenedés tendenciája számos európai országban és régióban jellemző. Ezek a területek jelentős demográfiai és gazdasági kihívásokkal szembesülnek, amit a közszolgáltatások alacsony színvonala és nehéz elérhetősége tovább mélyít, ugyanakkor értékes hagyományokkal bírnak. A projekt célja,…

Együttműködési lehetőségek az egyetem és az ipar között

A Policy Learning Platform (PLP) 2021. március 11-én rendezte meg soron következő kutatás és innovációs webináriumát az egyetemek és az ipar közötti együttműködésre fókuszálva. Az említett téma számos hasznos információt biztosít a Medtech4 Europe (M4E) projekt második fázisában, amelyben a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. magyar partnerként vesz részt. Ebben a fázisában kettő…

Az e-buszok széleskörű alkalmazására irányuló szemléletformálás

A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. partnerként vesz részt az eBussed PGI05948 INTERREG EUROPE projektben (https://www.interregeurope.eu/ebussed/), amely a hagyományos buszokon alapuló tömegközlekedésről az e-busz flottákra történő áttérésre fókuszál. Az eBussed, mint nemzetközi együttműködésben megvalósuló projekt, célul tűzi ki a partner régiók közötti tapasztalatcserét az elektromos buszokkal összefüggő fejlesztések különböző szakaszaiban (kapcsolódó városi/regionális mobilitási…

Hidrogén, a jövő energiaforrása

Az Európa Bizottság február 23-26 között tartotta EU ipari hét (EU industry week) című eseményét, Ügynöskégünk az eBussed Interreg Europe projekt (eBussed) magyar partnereként vett részt rajta. A rendezvény középpontjában a 2030-as kibocsátás-csökkentési célok eléréséhez szükséges lehetőségek és a világjárvány által eredményezett új növekedési megoldások álltak. Forrás: https://www.euindustrydays.eu/pages/highlights A meghívott előadók megvitatták többek között az…

Regions 4Food eddigi tapasztalatai

A T&BD Tematikus Partnerség (Thematic Partnership Traceability&Big Data) keretein belül a Regions 4Food Interreg Europe projekt vezető partnere, Andalúzia Régió Kormánya március elején egy online meeting formájában mutatta be a projekt összegyűjtött tapasztalatait. A rendezvényen a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (továbbiakban: DDRIÜ) is részt vett, mint a Regions 4Food projekt egyik partnere.…

Nyugat-dunántúli egészségügyi tapasztalatok bemutatása

A Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület (PBN) megrendezte az INTENCIVE projektjén belül a harmadik tanulmányi workshopját. (http://www.interregeurope.eu/intencive/) Az INTENCIVE projekt az elöregedő társadalom szociális problémáival foglalkozik, amely a vidéki területeken a csökkenő népességgel párosul. Nagy szükség van új, elérhető felhasználó-barát modellekre, gyakorlatokra és eszközökre, amelyek lehetővé teszik minden polgár számára a színvonalas egészségügyi szolgáltatásokat életkortól és…

Hogyan készítsünk jó akciótervet? – Online workshop a FRiDGE projekt keretében

2021. február 18-án Action Planning Workshop címmel tartott online rendezvényt a TMFÜ Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. (továbbiakban: TMFÜ) az általuk vezetett FRiDGE Interreg Europe projekt keretein belül. A rendezvényre vendégelőadóként a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség munkatársát (továbbiakban: DDRIÜ) is meghívták, hogy bemutassa a Regions 4Food Interreg Europe projekt akciótervezési folyamatát. Kiss…

Fenntartható közlekedés és mobilitás körforgásos közbeszerzésen keresztül

Február 17-18-án két napos webináriumot szervezett a Litván Innovációs Központ, amelyen a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) is részt vett. A szeminárium különböző témakörökből állt, amelyek a fenntartható közlekedésre, városi mobilitásra és körforgásos közbeszerzésre vonatkoztak. Ezek a kérdések jól illeszkednek az eBussed projekthez (https://www.interregeurope.eu/ebussed/) is, amelyben a DDRIÜ magyar partnerként vesz részt.…