CIREVALC 2. helyi munkacsoport találkozó

2023. november 15-én tartotta a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) a 2. helyi munkacsoport találkozóját a CIREVALC projekt vezető partnereként. A rendezvényre Pécsett a Trafikban (7621 Pécs, Perczel Miklós utca 22.) került sor a másik magyar partner, az IFKA részvételével. A találkozón a CIREVALC projektet Bendó Zoltán projektmenedzser (DDRIÜ), mutatta be, kihangsúlyozva az résztvevők…

Betekintés a ChatGPT világába

2023 november 10-én, pénteken a ChatGPT technológiájáról szóló képzésen vettünk részt. Célunk az volt, hogy mélyebben megismerjük a ChatGPT kialakulását, használatát, előnyeit és kihívásait, fókuszban a ChatGPT technológia állt. Lupó Nikolett bemutatta a mesterséges intelligencia fejlődését a GPT-3.5-östől a ChatGPT-ig, kiemelve a technológia számos előnyét. Kiemelkedő a szöveggenerálás sokoldalúsága és a személyes ügyfélszolgálat helyettesítésében rejlő…

Pályázati siker a Duna Régió Programban

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) 2008-as alapítása óta legutóbb a 2012 és 2014 között vett részt a Délkelet-Európa Programban, amely a jelenlegi  Duna Régió Program (DRP) egyik elődje volt. A 2021-2027-es időszakban a DRP első pályázati kiírására a DDRIÜ, összhangban a Dél-Dunántúl azonos időszakra szóló okos specializációs célkitűzéseivel, 6 pályázatát nyújtott be. Ezek közül…

Helyi energiaközösségek a helyi zöld közlekedésért

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) a PROMOTER Interreg Europe projekt partnereként 2023. október 10-én szervezte meg első stakeholder megbeszélését. Az online felületen megrendezett egyeztetésen az alulról építkező, termelő fogyasztók bevonásán és együttműködésén alapuló energiaközösségekről és az azok által a helyi szereplők, így a helyi közlekedés számára biztosított energiaellátásról is szó esett. A magyarországi energiaközösségek…

Kiemelt térség, kiemelt turisztikai fejlesztésekkel

A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (KDMFÜ) nagyszabású turisztikai konferenciát szervezett Pakson 2023. október 5-én. Az esemény középpontjában a Közép-Duna menti Kiemelt Térség (KDMKT) frissen elfogadott turisztikai stratégiája, annak ismertetése állt. A stratégiában foglaltakat jól illusztrálja a KDMFÜ imázsfilmje is (https://www.youtube.com/watch?v=seSulmVkFdY). A 99 településből összeálló, egy önálló vármegyével is felérő kiemelt térség Paks köré…

A Tempus Közalapítvány Erasmus+ képzésein jártunk

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) az Erasmus+ program 2023. tavaszi kiírásán egy kis léptékű (Skilled-eBus-Transition – elektromos buszközlekedéssel összefüggő szakképzés) és egy partnerségi együttműködési (CSS-H – A körforgásos vállalkozások átvilágítása a vendéglátás területén – szakképzési terület) pályázatot nyújtott be és nyert el koordinátorként.   A fentiekre való tekintettel a Tempus Közalapítvány (TKA)…

Együttműködések a DDRIÜ támogatásával

szeptember 11-én együttműködési megállapodást kötött egymással Pécsett a Magyar Klaszterközösség és a Pécsi Tudományegyetem (PTE). A Magyar Klaszterközösség hat hazai iparági klaszter – a Mediklaszter-orvostechnikai, Mirbest Közép-Európai Gasztroinnovációs Klaszter-gasztronómiai, iFood Élelmiszer Klaszter-élelmiszeripari, Omnipack Klaszter-csomagolástechnikai, Innoskart Klaszter IT- digitalizáció, és Magyar Építői Progresszív Klaszter-építőipar – közös összefogásának eredményeként alakult meg. A kooperáció célja, hogy a tudományos…

Két új Erasmus+ projekt indul 2023 őszén

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) 2023. november 1-jével két új Erasmus+  projektben vesz részt vezető partnerként. A két nyertes pályázat a „Circular SME Scan in Hospitality” (továbbiakban CSS-H) és az „Upskilling local public actors for e-bus transition” (továbbiakban Skilled e-bus transition) című Erasmus+ projekt. Az Erasmus+ prorgam keretein belül megvalósuló CSS-H projekt célja a…

PROMOTER: 2023. nyár eseményei

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) részvételével megvalósuló PROMOTER Interreg Europe projekt a térségi stratégiák kidolgozását támogatja a fenntartható mobilitás érdekében, zöld energia termelő-fogyasztó központokon keresztül. A projekt nemzetközi nyitókonferenciájára 2023. június 28-29-én került sor Livornóban, Olaszországban. A PROMOTER partnerek itt röviden bemutatták kiinduló helyzetük a területi stratégiák, fenntartható mobilitás és a zöld…

Beszerzési eljárás a CIREVALC projekt (azonosítószám: CE0100414) 1. munkacsomag egyes szakmai feladatainak az ellátására

A CIREVALC projekt rövid bemutatása: A CIREVALC projekt célja a körforgásos gazdasági modellek bevezetése és kiterjesztésé az élelmiszer-, vendéglátó- és csomagolási ágazatok regionális értékláncaiban a közösségépítés, a vállalkozások, a nem üzleti szervezetek és a helyi közösségek körforgásos gazdasági készségeinek erősítése, valamint a szakpolitikák javítása révén. A projekt hozzájárul az olyan kihívások kezeléséhez, mint a körforgásos…