Részt vettünk a Medtech4 Europe kísérleti akció tanulmányútján

A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. részt vett a „Hatékony promóció és marketing az orvostechnológiai kutatási és fejlesztési infrastruktúrák jobb kihasználása érdekében” című mintaprojekt (pilot action) rendezvényén a Medtech4 Europe projekt keretén belül. A rendezvény egy online tanulmányúttal kezdődött, ahol a CEA grenoble-i Technológiai Innovációs Bemutatótermét tekinthettük meg virtuálisan. Az ismertető  elsőként a…

Májusban rendezte meg a Regions 4Food projekt magyar partnere a 6. stakeholder találkozót

2021. május 12-én délelőtt tartotta a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (továbbiakban: DDRIÜ) a Regions 4Food Interreg Europe projekt 6. stakeholder találkozóját online formában. A rendezvényen a projekt akciótervének jelenlegi készültségi szintjét és a szakpolitikai hátterét, illetve a partnerség stratégiai ajánlásait beszélték át a résztvevők, majd bemutatásra került a projekt kísérleti akciója is. A rendezvény…

Közös értékalkotás az otthongondozás területén

2021. 05. 05-én került megrendezésre HoCare2.0 Interreg Central Europe projekt II. Regionális konferenciája online felületen. A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség is részt vett az üléseken, amelyek segítséget nyújthatnak a Medtech4 Europe projekt kivitelezésében, melyben a DDRIÜ partnerként vesz részt.Az online előadás HoCare2.0 magyar projekt partnere, a KDRIÜ Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség által került megszervezésre.…

Medtech4 Europe projekt 2. fázis – Első egyeztetés a stakeholderekkel

A DDRIÜ Dél-Dúnántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. Medtech4 Europe projektje keretében stakeholder találkozót rendezett 2021. április 3-án. Az online esemény a projekt második fázisának első hazai rendezvénye volt, érdekelt felek részvételével. Az előadás a DDRIÜ által javasolt akciótervet és kísérleti akciót ismertette. A rendezvényt Pálmai Zsolt igazgatóhelyettes (DDRIÜ) nyitotta meg, majd röviden bemutatta az…

Lezajlott a Regions 4Food projekt 6. Irányító Bizottsági ülése

2021. április 29-én rendezték meg a Regions 4Food Interreg Europe projekt keretében a 6. Irányító Bizottsági ülést online formában. A rendezvényen mind a hét partner, közöttük a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (továbbiakban: DDRIÜ) munkatársai is részt vettek. A rövid köszöntő után a projekt vezető partnere, a spanyol Andalúzia Régió Kormányának Mezőgazdasági, Halászati…

Hazai elektromos busz jó gyakorlatok áttekintése

A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. 2021. április 28-án rendezte meg az eBussed PGI05948 INTERREG EUROPE projekt harmadik stakeholder találkozóját, érdekelt felek (stakeholderek) részvételével. Az online előadás a DDRIÜ által javasolt jó gyakorlatokat ismertette a Dél-Dunántúli régióból. Pálmai Zsolt igazgatóhelyettes (DDRIÜ) nyitotta meg az eseményt, majd röviden bemutatta az előzetesen kiküldött napirendet, a projekt…

Hivatalos: elfogadták a Medtech4 Europe mintaprojektjét

A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) a Medtech4 Europe  mintaprojekt (pilot action) tervét a francia Alternatív Energiák és Atomenergia Bizottsággal (CEA) és a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE) közösen dolgozta ki és nyújtotta be. A hivatalos jóváhagyás 2021. április 5-én érkezett meg az Interreg Europe ellenőrző bizottságától. A mintaprojekt a DDRIÜ akciótervének (action plan)…

Részt vettünk AZ INNOVÁCIÓ HÍVÓSZAVAI ’21-27 mikrotájékoztatón

A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség 2021. április 21.-én részt vett a székesfehérvári Innoskart Digitális Klaszter „Az innováció hívószavai ’21-27” című első online mikrotájékoztatóján. Az előadás fő témái a klímasemleges gazdaság, a körforgásos gazdaság, a digitalizált gazdaság és a reziliens ipar voltak. Az esemény egyik fő témájához, a körforgásos gazdasághoz kapcsolódik a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális…

Beszámoló az InnovaSUMP projekt zárókonferenciájáról

Az alacsony szén-dioxid kibocsátású városi közlekedésre irányuló, un. fenntartható városi mobilitási tervek projektje (InnovaSUMP) 2021 április 7-én tartotta a zárórendezvényét. A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) munkatársa is részt vett az eseményen. A szeminárium a projekt főbb eredményeire, akcióira és akcióterveire fókuszált. Az InnovaSUMP kapcsolódik az eBussed projekthez. Célja, hogy előmozdítsa és…

Elkészült a Regions 4Food projekt stratégiai ajánlásainak második vázlata

A Regions 4Food Interreg Europe projekt 2020. november 30-án tartotta az Interregionális Szeminárium online rendezvényét, ahol az összes partner, többek között a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. is képviseltette magát. A szeminárium egyik célja volt, hogy az európai szakpolitikákra vonatkozó végső stratégiai ajánlásokat közzé tegyék. A közelmúltban elkészült ennek a dokumentumnak a második…