A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) a PROMOTER Interreg Europe projekt partnereként 2023. október 10-én szervezte meg első stakeholder megbeszélését. Az online felületen megrendezett egyeztetésen az alulról építkező, termelő fogyasztók bevonásán és együttműködésén alapuló energiaközösségekről és az azok által a helyi szereplők, így a helyi közlekedés számára biztosított energiaellátásról is szó esett.

A magyarországi energiaközösségek létrehozása, működtetése korábban kezdetét vette, mint az azokra vonatkozó hazai jogi szabályozás megjelenése. A DDRIÜ konzorciális partnere az egyik magyar energiaközösségnek. Így a megbeszélésen elhangzott, hogy az erzsébetvárosi (Budapest, VII. kerület) energiaközösséget 2021. április óta próbálják létrehozni. Több szempontból is akadályozva volt a megvalósítás, amely a kerületi önkormányzat koordinációjával zajlik. Mivel a projekt pilot, azaz kísérleti akció jellegű, ezért célja a jogszabályi környezet átalakításának segítése is. A projekt körüli sok szervezeti átalakulás mellett a kiszolgáló minisztériummal is körülményes volt az együttműködés.

Erzsébetvárosban három önkormányzati tulajdonú épületre kerülnek fel a napelemek: a Klauzál téri piacra, a polgármesteri hivatalra, valamint egy önkormányzati tulajdonú társasház épületére. A DDRIÜ az energiaközösség mérlegkörének szoftveres fejlesztését, illetve a jogszabályi környezet elemzését végezte/végzi el. Az önkormányzat és saját társaságai (mint a projekt további partnerei) a beszerzések lebonyolításával foglalkoznak. Ezek a beszerzések elő vannak készítve, egyúttal finanszírozási forrásra várnak. A jelentős csúszás miatt a projekt hosszabbítási kérelmét is benyújtotta a konzorcium, amely kedvező elbírálásra vár.

A hazai kísérleti energiaközösség projektek eleinte tartottak közös megbeszéléseket, de a sikeres megvalósítással kapcsolatban felvetett kérdéseikre nem kaptak érdemi visszajelzéseket. A konzultációkat támogató Zéró Karbon Központ (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – https://zkk.bme.hu/ ) működése is véget ért a pályázati forrás kimerülésével. Alapvetően azonban az Energiaügyi Minisztérium az illetékes a felmerült kérdések, problémák megoldásában.

A megbeszélésen elhangzott az is, hogy Erzsébetvárosban elektromos autó töltőket is telepítenek a kísérleti projekt részeként. Ebben a konkrét esetben az előállított zöld energia elektromos járművek töltését szolgálná.

 

Ami a PROMOTER projekt ez évi teendőit illeti, a DDRIÜ 2023. év végéig az energiaközösségek és a helyi zöld (elektromos) mobilitás kapcsán Jó Gyakorlatokat gyűjt. Az azonosított jó, esetleg rossz megoldásokat a 2024. év elején esedékes, következő stakeholder megbeszélésen mutatjuk be és egyeztetjük.

A PROMOTER projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg az Interreg Europe program keretében.