A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (KDMFÜ) nagyszabású turisztikai konferenciát szervezett Pakson 2023. október 5-én. Az esemény középpontjában a Közép-Duna menti Kiemelt Térség (KDMKT) frissen elfogadott turisztikai stratégiája, annak ismertetése állt. A stratégiában foglaltakat jól illusztrálja a KDMFÜ imázsfilmje is (https://www.youtube.com/watch?v=seSulmVkFdY).
A 99 településből összeálló, egy önálló vármegyével is felérő kiemelt térség Paks köré összpontosul, és számos aktív- és ökoturisztikai vonzerővel rendelkezik. A Duna folyam, Sió csatorna és a Nyugati-főcsatorna még további részekre bontja a KDMKT területét. Ebből is jól látható, hogy egy, más tájegységek turisztikai fejlesztéseire épülő, egyúttal azoktól új hívószavakkal el is különülő stratégia megalkotása nem volt könnyű feladat. A KDMKT és a KDMFÜ vezető tisztégviselői, valamint az esemény előadói, részben ezen dilemmákra való tekintettel is, ismertették a turizmus helyzetét, adottságait és kilátásait. A konferencia keretében két műhelymunkára is sor került, partnerség és turisztikai vonzerő, továbbá agroturizmus, élménygazdaságok témában.
A közel 100 fős esemény, amely a Paks II. és Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, mint kiemelt szakmai partnerek közreműködésével valósult meg. A konferencia lehetőséget biztosított helyi termékek bemutatójára, kóstolójára is.