Pályázati siker a Duna Régió Programban

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) 2008-as alapítása óta legutóbb a 2012 és 2014 között vett részt a Délkelet-Európa Programban, amely a jelenlegi  Duna Régió Program (DRP) egyik elődje volt. A 2021-2027-es időszakban a DRP első pályázati kiírására a DDRIÜ, összhangban a Dél-Dunántúl azonos időszakra szóló okos specializációs célkitűzéseivel, 6 pályázatát nyújtott be. Ezek közül…

Helyi energiaközösségek a helyi zöld közlekedésért

A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) a PROMOTER Interreg Europe projekt partnereként 2023. október 10-én szervezte meg első stakeholder megbeszélését. Az online felületen megrendezett egyeztetésen az alulról építkező, termelő fogyasztók bevonásán és együttműködésén alapuló energiaközösségekről és az azok által a helyi szereplők, így a helyi közlekedés számára biztosított energiaellátásról is szó esett. A magyarországi energiaközösségek…

Kiemelt térség, kiemelt turisztikai fejlesztésekkel

A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (KDMFÜ) nagyszabású turisztikai konferenciát szervezett Pakson 2023. október 5-én. Az esemény középpontjában a Közép-Duna menti Kiemelt Térség (KDMKT) frissen elfogadott turisztikai stratégiája, annak ismertetése állt. A stratégiában foglaltakat jól illusztrálja a KDMFÜ imázsfilmje is (https://www.youtube.com/watch?v=seSulmVkFdY). A 99 településből összeálló, egy önálló vármegyével is felérő kiemelt térség Paks köré…