A REGIONal Strategies 4 FOOD 4.0 Revolution (R4F) projekt kísérleti akciójának zárókonferenciáját 2023. január 31-én tartotta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) közreműködésével a MATE Gödöllői Campusán.
A kísérleti akció a gyakorlatban egy tudástranszfert jelentett, amely szükségletelemzést és szakpolitikai kitekintést is tartalmazott ezzel is bizonyítva az akció relevanciáját. Az akció főtevékenysége a Sevillai Egyetemtől átvett agrár felsőoktatási Digitális mezőgazdaság és agrár-élelmiszeripari innováció mesterképzés tesztelését a MATE Kaposvári Campusán, amely a szakemberek képzését és oktatását is magában foglalta. Továbbá a hallgatók a mezőgazdasági szakemberek által tartott előadásokon is részt vehettek, mint például az AgroVIR Kft.
A kísérleti akció záróeseményen bemutatkozott a MATE, a DDRIÜ és a Sevillai Egyetem. A rendezvényen a R4F projekt eredményeit Natalia Ardila projektmenedzser prezentálta. A kísérleti akció pozitív tapasztalatairól Horváthné Dr. Kovács Bernadett (MATE) beszélt és Pálmai Zsolt (DDRIÜ) a megfogalmazott szakpolitikai ajánlásokat emelte ki, ehhez kapcsolódóan a Digitális Agrárgazdasági Stratégia (DAS) jelentőségéről Varga Péter Miklós (Neumann Nonprofit Kft.) állandó szakértő beszélt.
A tapasztalatokat összegezve, a kísérleti akció sikeresen zajlott és a jövőre tekintettel érdemes figyelembe venni a szakpolitikai ajánlást, különös tekintettel a következőkre:
- felsőoktatási vonatkozásban:
- a meglévő agrár-élelmiszeripari tárgyak mellett új, komplex és integrált MSc képzés bevezetése szükséges a MATE-n,
- érdemes megfontolni spanyol MSc program azon elemeinek átvételét a DAS-ba, amelyek kiegészítik a magyar agrár-felsőoktatási mátrixot,
- digitalizálás és a precíziós gazdálkodás,
- gazdasági vonatkozásban:
- az egyetem-ipar kapcsolatok újraértékelésére van szükség,
- személyre szabott támogatások egyetemek és az ipar digitalizációs tudás- és készségalapú együttműködéséhez,
- mintagazdaságok és mezőgazdasági vállalkozások szerepe a gyakorlati oktatás és a duális képzés,
- szakpolitikai vonatkozásban:
- a DAS felülvizsgálatakor a releváns inputokat stratégiába integrálják – MSc képzés magyar agrárfelsőoktatásba történő átültetésének figyelembevétele (akár a most lezárult R4F kísérleti akció),
- felsőoktatási intézmények oktatóinak rendszeres és időben történő továbbképzése.
A sikeres kísérleti akció egyértelműen rámutat arra, hogy a magyar piacon is igény van a Digitális mezőgazdaság és agrár-élelmiszeripari innováció mesterképzésre. Érdemes a későbbiekben ezt a mesterképzést részben vagy egészben integrálni a magyar felsőoktatási kínálatba.
A Regions 4Food projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.