Annak ellenére, hogy a Medtech4 Europe projekt hivatalosan 2022. november 30-án lezárult, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) elfogadta a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség (KDMFÜ) felkérését a projekt ötéves futamideje alatt elért eredmények bemutatására.
2022. december 7-én Kalocsán, a Dél-Alföldi Régióban megszervezett félnapos szakmai esemény az idősellátással, valamint a jellemzően elöregedő, idősödő (50-55 évtől 65 éves korig) és nyugdíjas (65 év feletti) korosztállyal jellemezhető közösségek támogatásával foglalkozott. A DDRIÜ az előadók egyikeként a hazai orvostechnikai szektor fejlődésének eredményeit ismertette a jelzett korcsoportok vonatkozásában. A DDRIÜ prezentációja a medtech vállalkozások magasabb szintű együttműködésére, ezen vállalkozások vezetőinek-dolgozóinak készség- és tudásfejlesztésére, valamint az un. orvostechnikai újdonságokat – ide értve az idősgondozás új megoldásait is – bemutató terem (angolul: showroom) ismertetésére koncentrált.
A KDMFÜ szervezte esemény Kalocsán, az azonos nevű járás központi településén kapott helyet, melynek népesség jellemzően öregedő, egészségi állapota pedig idősgondozási szolgáltatásokat tesz szükségessé. Ennek megfelelően a szakmai nap közönsége szociális ellátó szervezetekből, helyi önkormányzatokból és idősgondozási szolgáltatást nyújtókból tevődött össze.
A Medtech4 Europe projekt az Interreg Európa Programon belül az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában valósul meg.