Egy nemzetközi projektnek köszönhetőn hosszútávon akár egy új, a digitális agrárium és élelmiszeripar kihívásaira reagáló mesterképzés indulhat el a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetemen. A tavaly kezdődött program keretében már megvalósult az oktatók képzése és tananyagok is készültek, többek között a precíziós mezőgazdaság, a robotika, a drónok, valamint az okos megoldások és innovációk témájában. A projekt szorosan illeszkedik a szakpolitikai törekvésekhez és tovább erősíti a MATE Kaposvári Campus térségben betöltött szerepét.

 

A REGIONal Strategies 4 FOOD 4.0 elnevezésű nemzetközi programban hét ország agrárminisztériumai, regionális fejlesztési szervezetei, valamint felsőoktatási intézményei vesznek részt. A program során a MATE elsősorban azt vizsgálta, hogy a Sevillai Egyetemen nagy sikerrel folytatott „Digitális Mezőgazdaság és Agrár Élelmiszer Innováció” mesterképzési programja, hogyan ültethető át a Dél-Dunántúli régióba. Ennek első lépéseként megtörtént a MATE oktatóinak képzése, valamint tananyagok is készültek, amelyek fókuszában a precíziós termelés, a robotok, a drónok, valamint az agráriumban és az élelmiszeriparban használt okos megoldások álltak. A megújított tananyagokat pedig a hallgatók bevonásával értékelik majd. „Az elmúlt évtizedekben robbanásszerű technológiai fejlődés valósult meg az agráriumban. A MATE egyik legfontosabb küldetése, hogy reagáljon ezekre a 21. századi kihívásokra és naprakész tudással vértezze fel hallgatóit. Ebbe a stratégiába illeszkedik ez a nemzetközi projekt is, amelynek ismeretanyaga beépül az agrárképzésbe. Mindez pedig szorosan illeszkedik a szakpolitikai törekvésekhez is” – emelte ki a program kapcsán dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, rektorhelyettes, a program fővédnöke. Hozzátette: a Kaposvári Campus számára stratégiai fontosságú, hogy támogassa a térség gazdaságfejlesztését, a projektnek köszönhetően ez a szerep is tovább erősödhet.

 

A MATE kiemelt célja, hogy együttműködve a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel a projekt illeszkedjen Magyarország Digitális Agrárstratégiájába. A program a MATE több intézetének összefogásával valósul meg; a gesztorálást a Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet végzi, míg a szakmai megvalósításában a Környezettudományi és a Műszaki Intézetek vállaltak szerepet.

Regions 4Food projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg