2021. december 7.-én megrendezésre került az EIT Health által szervezett Inspirational Talk esemény. A rendezvényen a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) munkatársa is részt vett, hogy az itt szerzett tudást és tapasztalatot felhasználhassa az Ügynökség Medtech4 Europe orvostechnikai projektjében.

Az EIT Health 2015-ben jött létre az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) „tudás- és innovációs közösségeként” (TIT). Az EIT különböző TIT-ekből áll, amelyek mindegyike az innováció egy-egy ágazatára vagy területére összpontosít – esetünkben ez az egészség és az öregedés.

Ennek a területnek a célja, hogy leküzdjék az akadályokat, ezáltal javíthassák az egészségügyi ellátást Európában, és életmódváltó megoldásokat tegyenek elérhetővé. Együttműködéssel megszüntethetik a határokon átnyúló akadályokat, hogy rugalmasabb és dinamikusabb európai egészségügyi rendszert hozhatnak létre.

Két különböző európai régióban két szervezet sikeresen bizonyítja, hogy az ökoszisztéma helyi szereplőinek támogatása a nemzetközileg versenyképes termékek piacra juttatására irányuló erőfeszítéseikben megtérül a befektetés. A barcelonai (katalóniai) BIOCAT és a dél-hollandiai (rotterdami nagyváros, hágai terület) Innovation Quarter, a helyi és nemzeti kormányokat, vállalatokat/befektetőket, tudományos intézeteket és kórházakat támogatják anyagilag és hozzájárulnak a koordinációjukhoz is.

A találkozó keretein belül beszélgetésre invitálták a BIOCAT és az Innovation Quarter képviselőit, akik részt vettek az EIT Health kezdeményezésben és már a kezdetektől fogva részesei voltak annak.

A beszélgetés a következő témákat érintette:

  • Milyen típusú támogatási intézkedéseket nyújtanak és kinek? Milyen eredményeket érnek el?
  • Milyen ösztönzőket kapnak az alapítók, hogy továbbra is finanszírozzák őket e tevékenységek végzésére?
  • Milyen minimális ökoszisztémafeltételek szükségesek ahhoz, hogy elvégezhessék a munkájukat?
  • Milyen kihívásokkal kell szembenézniük ezeknek az ökoszisztémáknak regionális, európai és globális szempontból?

A Medtech4 Europe projekt az Interreg Európa Programon belül az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában valósul meg.