A Regions 4Food projekt nemzetközi partnersége 2021. október 18-19-én találkozott Brüsszelben.
Az egyeztetések első napján (2021. október 18.) a projekt menedzsmentjével kapcsolatban folytak megbeszélések. Ezek közül kiemelésre érdemes, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. egy disszeminációs rendezvényt szervez 2021. november 30-ig, amelyen röviden ismerteti a projekt hazai akciótervének legfontosabb elemeit, valamint a projekt keretében megfogalmazott szakpolitikai ajánlásokat.
A szakmailag izgalmasabb nap a második volt (2021. október 19.). Ezen egyrészt online közvetítés formájában külsős szervezetek is részt vehettek (így például Magyarországról a Campden BRI Hungary Nonprofit Kft.), másrészt az Európai Bizottság Mezőgazdaság és Vidékfejlesztés Igazgatóságának és a COPA-COGECA-nak (a szervezet az európai agrárgazdaságok és agrárszövetkezetek érdekképviselete) a munkatársai is felszólaltak Brüsszelben. A nap folyamán elhangzottakat jól összefoglalja a Regions 4Food projekt szakpolitikai ajánlása, amely elsősorban a mezőgazdaság-erdőgazdaság-akvakultúra vonatkozásában a következő digitalizációt támogató fejlesztési irányokat definiálja, célzottan a vidéki térségek vonatkozásában:
- több közérdekű és szabadon elérhető adatplatform létrehozása és az azok közötti átjárhatóság biztosítása,
- az élelmiszerlánc digitalizációját támogató ökoszisztéma kialakítása,
- a magán- és közberuházások mértékének növelése a szélesebb digitalizáció érdekében,
- egyedi igényeket is kiszolgáló hardver és szoftver alkalmazások promóciója az ágazatban,
- korszerű tananyagok kidolgozása, több tématerületet átfogó képzési programok indítása,
- kommunikáció és szemléletformálás a digitalizáció kiterjesztése érdekében,
- az agrárdigitalizációs termékek és szolgáltatások fejlesztése a felhasználókkal együttműködésben (co-design folyamat).
A Regions 4Food projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország társfinanszírozásában valósul meg.