A NYERŐMAGYAROK.EU megkeresésére interjút adtunk SAGA című, 2020 őszén indult Erasmus+ KA2 projektünkről:
Mit jelent az „Üres Európa” fogalma?
A vidéki elnéptelenedés tendenciája számos európai országban és régióban jellemző. Ezek a területek jelentős demográfiai és gazdasági kihívásokkal szembesülnek, amit a közszolgáltatások alacsony színvonala és nehéz elérhetősége tovább mélyít, ugyanakkor értékes hagyományokkal bírnak. A projekt célja, hogy segítse az egyenlőtlenségek csökkentését, a gazdasági fellendülést, valamint az inkluzív és fenntartható hosszú távú növekedést az „Üres Európa” területén.
Korábban is foglalkoztak már ezzel a témával?
A DDRIÜ korábbi nemzetközi együttműködései közül kettő projekt is volt, amelyek fókuszában az élelmiszeriparban tevékenykedő vállalkozók segítése állt. Az egyik, 2019-ben zárult projektünk azzal foglalkozott, hogy a vállalkozói készségeket és kompetenciákat javítsa élelmiszeripari innovációkon keresztül. A másik egy korábbi projekt volt és a mezőgazdasági KKV-k alacsony versenyképességének növelését célozta K+F tevékenységek, a nemzetköziesedést segítő szolgáltatások kialakítása, valamint tradicionális termékek innovációs potenciálja révén. A megvalósítás során azt láttuk, illetve korábban más területről is azt tapasztaltuk, hogy mind a KKV szektor, mind az egyéni vállalkozások fejlesztendő terület. Akinek nincs lehetősége arra, hogy vállalkozást alapítson az élelmiszeripar területen, választhatja az őstermelő és a szociális szövetkezet formát is.
A teljes cikk a https://nyeromagyarok.eu/del-dunantuli-regionalis-innovacios-ugynokseg-nonprofit-kft.html linken érhető el.
A projektet az Európai Bizottság támogatásával finanszírozták. Ez a tartalom csak a szerző nézeteit tükrözi, és a Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglalt információk felhasználásáért.