2020. novemberében a Regions 4Food Interreg Europe projekt lezárta ötödik periódusát. A partnerség, melynek tagja a DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség is, két találkozón értékelte az elmúlt hat hónap haladását.

A Regions 4Food irányítóbizottsági ülését november 24-én tartották meg  online formában, amit a vezető partner, a spanyol Andalúzia Régió Kormányának Mezőgazdasági, Halászati és Vidékfejlesztési Minisztériuma képviseletében Esperanza Perea Acosta nyitott meg egy rövid köszöntővel és prezentációval, majd Giorgio Moretti az olasz ART-ER egyik vezetője üdvözölte a résztvevőket.

A továbbiakban a partnerek áttekintették az elmúlt szemeszter tevékenységeit és eredményeit , illetve a soron következő jelentéshez szükséges információkat és határidőket. Utána a projekt aktuális pénzügyi állapotáról esett szó. Átnézték a negyedik szemeszter jelentését, valamint milyen pénzügyi jelentésre lehet számítani a partnerektől az ötödik szemeszter végén. Ezt követően a várható financiális módosításokat vitatták meg a résztvevők. Mivel a COVID-19 hatása érezhető a projekt végrehajtásában, ezért a vezető partner kezdeményezte a Közös Titkárságnál az első fázis meghosszabbítását, amit a többi partner általánosságban támogatott. A hosszabbítást alapvetően a projekt megfelelő és eredményes végrehajtása teszi szükségessé. A megbeszélés további részében a kommunikációért felelős olasz partner ismertette az elmúlt félév kommunikációs stratégiáját, illetve bemutatta, hogy milyen eseményekkel lehet majd számolni a következő időszakban. Végezetül röviden összegezték a hatodik szemeszter várható tevékenységeit és teljesítményeit, amit a féléves hosszabbítás mérsékelten módosított.

A másik rendezvényre, az ötödik Interregionális Szemináriumra november 30-án került sor, szintén online felületen. Ezt a rendezvényt is a projekt rövid ismertetésével indították a spanyol partnerek, majd az általános célkitűzéseket ismertették:,a projekt időbeli ütemezését, a kommunikációs stratégiát, a kiválasztott jó gyakorlatokat .

Az esemény következő programpontjában az egyes régiók szakértői értékelési (peer review) folyamatait tekintették át a résztvevők. Minden projektpartner képviselője ismertette tapasztalatait: elsőként Pays de la Loire Regionális Tanácsa (Franciaország), majd az Alkalmazott Tudományok Seinäjoki Egyeteme (Finnország), ART-ER Részvénytársaság Konzorcium (Olaszország), DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (Magyarország), Limburg Tartomány (Hollandia), Pazardzhik Regionális Hatóság (Bulgária), végül pedig Andalúzia Régió Kormányának Mezőgazdasági, Halászati és Vidékfejlesztési Minisztériuma (Spanyolország).

A régiók az alábbi szempontok szerint mutatták be szakértői értékelésüket:

  • a projekt által érintett szakpolitikai eszköz
  • a célok, jellemzők rövid leírása; a fejlesztés oka
  • az akciótervben szereplő akciók, illetve az azokat inspiráló jó gyakorlatok bemutatása
  • az akcióterv azon fő szempontjai, melyeket a bírálók pozitívnak tartottak
  • az akcióterv azon szempontjai, melyek korrekciót igényelnek
  • a javaslatokat integrálják-e a partnerek az akciótervbe
  • általános tapasztalatuk a szakértői értékelésről

A rendezvény folytatásában a stratégiai ajánlásokat vették sorra a partnerek. Ezt a témát interaktív módon kezelték a résztvevők Cecilia Gañan moderálása mellett. Néhány rövid bevezető kérdés után a 7 stratégiai ajánlástervezetet beszélték át a partnerek:

  • jogi keretek létrehozása az adatkezeléshez
  • innovációs ökoszisztémák és kapcsolatok létrehozása az érintett szereplők között
  • az állami és magánberuházások növelése
  • technológiai megoldások és speciális szoftverek népszerűsítése az agrár-élelmiszeripari ágazatban
  • multidiszciplináris képzés fejlesztése
  • kommunikáció és tudatosság növelése
  • lehetőségek létrehozása a kezdeményezések és programok együttes tervezésére/fejlesztésére

Ezek után az összes partner bővebben kifejtette a stratégiai ajánlásait a saját tapasztalataira alapozva.

Az egész napos értekezletet azzal a reménnyel zárták, hogy hamarosan újra találkozhatnak a régiók képviselői személyesen is.

A Regions 4Food projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.