A DDRIÜ Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (továbbiakban: DDRIÜ) Medtech4 Europe projektje keretében megrendezésre került az 5. Stakeholder találkozó. Az online eseményt projekt első fázisa részeként 2020. november 25-én tartotta meg a DDRIÜ, az érdekelt felek részvételével.

A rendezvényt Pálmai Zsolt igazgatóhelyettes (DDRIÜ) nyitotta meg, áttekintve röviden a résztvevők számára ismerős részleteket (célkitűzések, partnerek, projekt futamideje, költségvetés). A rövid emlékeztetőt követően a DDRIÜ akciótervét ismertette, mely kettő akcióból és egy (harmadik) kísérleti akcióból áll:

  1. Az orvostechnológiai vállalkozások együttműködésének ösztönzése,
  2. Orvostechnológiai vállalkozások kapacitásbővítése,
  3. Hatékony támogatás és marketing az orvostechnológiai kutatási és fejlesztési infrastruktúrák jobb kihasználása érdekében (kísérleti akció).

Az akciótervek bemutatása során elhangzottak a felhasznált jó gyakorlatok, tevékenységek és ezek jelentősége, költségei. Zárásként a projekt második fázisáról esett szó, továbbá a felmerült kérdésekre is választ kapott a hallgatóság.

A Medtech4 Europe projekt az Interreg Európa Programon belül az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában valósul meg.