A Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. partnerként vesz részt az eBussed PGI05948 INTERREG EUROPE projektben (https://www.interregeurope.eu/ebussed/). A projekt a hagyományos buszokon alapuló tömegközlekedésről az e-busz flottákra történő áttérésre fókuszál, valamint a partner régiók közötti tapasztalatcserére az üzemeltetés különböző szakaszaiban, ezáltal szolgálva azokat a régiókat, akik ebben a fejlett technológiában érdekeltek.

A DDRIÜ Nonprofit Kft. részt vett az eBussed projekt első webináriumán 2020.06.30-án. Az Electric Tech Bus című esemény elsősorban a technológiai szempontokra összpontosított, széles körű áttekintést nyújtva az e-buszok fejlesztéséről és piaci helyzetéről, valamint a töltési lehetőségekről.

A program az e-busz technológia fejlesztésének és piacának áttekintésével indult Vincent Wever (Goudappel Coffeng, Hollandia) prezentációjával, aki egy mobilitási tanácsadó irodában dolgozik Hollandiában. Előadását három különböző kategória bemutatásával kezdte: trolibuszok, akkumulátoros elektromos járművek (BEV) és hidrogénbuszok (FCEV), majd egy holland jó gyakorlatot ismertetett.

Forrás: https://www.goudappel.eu/

A webinárium hátralevő részében Marko Paakkinen (VTT Technikai Kutatóközpont kutatócsoportjának vezetője és projektmenedzser, Finnország) bemutatta a töltő és busz közötti interfészt és a szabványosítási szakaszokat. A háttér információk ismertetését követően megosztotta a résztvevőkkel, hogy a töltési lehetőségek elsősorban a felhasználástól függnek (rövid napi útvonalak, hosszú útvonalak, nagy terhelés, BRT), beszélt az e-buszok EU szabványosítási ütemtervéről és az EU-ban folyamatban lévő szabványosítási kérdésekről.

Forrás: https://www.vttresearch.com/en

Összefoglalásként az alábbiakat említette:

  • a legmegfelelőbb töltési módszer a felhasználástól függ,
  • az interoperabilitás a kulcs a sikeres, nagyobb volumenű e-busz telepítéshez,
  • a kábelen keresztül történő töltés már szabványosítva van,
  • az e-buszok lehetőség szerinti töltési megoldásainak első szabványosítási erőfeszítéseit 2020-ban be kell fejezni,
  • nincs egyetlen jó megoldás a lehetőségek szerinti töltésre a rövid távú telepítések esetén.

Az eBussed projekt következő webináriumára 2020. szeptember 15-én kerül sor.

A projekt az Interreg Európa Programon belül az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában valósul meg.