júniusa az egészségügyi szektor webináriumainak hónapja. Június 25-én a S3martMed online találkozóján a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség képviselője is jelen volt.

A S3martMed projekt öt klaszter segítségével (Lyonbiopole – Auvergne-Rhône-Alpes, BioWin – Vallónia, BioRegioStern – Baden-Württemberg, bioPmed – Piemont, MedSilesia – Felső-Szilézia) az orvostechnikai ágazatban igyekszik elősegíteni az európai klaszter-partnerséget a jövőbeni beruházások meghatározása és a régiók közötti üzleti együttműködések kialakítása érdekében. A program célja az volt, hogy összekapcsolja az orvostechnológiai szektor jelenlévő képviselőit egymással.  Az eseményen öt kutatóintézet mutatkozott be.

Az első előadó Prof. Dr. Rumen Krastev (Tübingeni Egyetem, Reutlingen Egyetem) volt, aki a biológiai anyagok kihasználásainak előnyeiről tartott prezentációt. Bemutatta a Természettudományi és Orvosi Intézet misszióját, mely egyrészt az alkalmazás orientált kutatás az élet- és anyagtudományok területén, másrészt K+F szolgáltatások biztosítása ipari ügyfelek számára. Ezt követően olyan témákat érintett, mint például biológiai anyagok orvosi alkalmazása, orvosi implantátumok bevonata, illetve orvosi technológiákhoz kapcsolódó felületi funkcionalizálás.

Másodikként Prof. Maria Teresa Scrivani (Proplast) ismertette a polymerek kihasználásának előnyeit. Az Olaszországban található magán nonprofit kutatási és fejlesztési központ és klaszter tagjai a polimerek és kompozitok iparának kulcsfontosságú szereplői. Stratégiájuk, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki a klaszter tagjaival azáltal, hogy teljes körű szolgáltatást kínálnak a versenyképességük növelésére. Számos szolgáltatást nyújtanak, mint például átfogó klaszterszolgáltatások, toborzási, illetve képzési szolgáltatások. A Proplast az új és innovatív termékek kifejlesztéséhez készítmények, tervek, szimulációk, prototípusok és jellemzések meghatározásával támogatja az ügyfeleket.

A következő előadó Dr. Edwin-Joffrey Courtial (3D Fab Platform) a bionyomtatást is magában foglaló 3D nyomtatásról tartott bemutatót. Ismertette a 3D Fab platformot, ami az első államilag alapított labor Európában, amit arra szenteltek, hogy tanulmányozzák a 3D nyomtatás lehetőségeit az élettudományokban. Készítenek sebészeti modelleket, szilikon nyomtatásokat (túl komplex implantátumokhoz), csont nyomtatásokat (állkapocs pótlás), tumor bionyomtatást, bőr bionyomtatást, illetve in vivo 3D bionyomtatást.

A negyedik előadó Grzegorz Matula a Sziléziai Technológiai Egyetem Gépipari Karának Nanotechnológia és anyagtechnológiák tudományos és didaktikai laboratóriumának képviselője volt. Ismertette a laboratórium történetét és működését, majd kitért a por-fröccsöntés (Powder Injection Molding – PIM) technológiájára, és felhasználhatóságára. Bemutatta a technológiával készült termékeket, mint például PIM kerámiák, autóipari és fogyasztói példák, vagy fogszabályozó konzol. Bemutatta a kutatásaik célját, amely egy kötőanyagrendszer és egy sorkötési eljárás megtervezése az al2o3, YSZ és Co Cr Mo ötvözet porbefecskendezéses gyártási körülményeinek optimalizálása céljából az implantátumok gyártásához. A por-fröccsöntés lehetővé teszi a viszonylag magas mechanikai tulajdonságokkal rendelkező fém- és kerámia-alkatrészek előállítását.

Végül Laurent Dewasme a Mons-i Egyetem Mérnöki Karának munkatársa elemezte az állati sejttenyészetek in silico modellezésének folyamatát. Bemutatta az adaptív fluxus változékonysági elemzés (AFVA) módszertan eredményeit, valamint hogy milyen vizsgálatokhoz lehet felhasználni ezt az eljárást.

A Medtech4 Europe projekt az Interreg Európa Programon belül az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában valósul meg.