2020. június 24-én került megrendezésre az Innoskart Digitális Klaszter online rendezvénye, amely az élelmiszeripar digitalizációjával foglalkozott. A program szorosan összefügg a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Regions 4Food Interreg Europe projektjével, emiatt az ügynökség is képviseltette magát az eseményen.
A köszöntőt és bemutatkozást követően elsőként az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottechnikai Központjának Robothentes és Robotcukrász projektjét mutatta be Dr. Galambos Péter igazgató, aminek keretében megismerhettük a Robothentes funkcióit, felhasználhatóságát, illetve élő adásban láthattuk működés közben a Robotcukrász gépet, ami tökéletes pontossággal díszített fel egy tortát.
Másodikként Kovács László a BME FIEK Ipar 4.0 Technológiai Központ vezetője ismertette a technológiai központ Mintagyár Kiemelt Projektjét, aminek célja a hazai termelő KKV-k felkészítése a negyedik ipari forradalom kihívásaira. Ennek érdekében a technológiai központ szemléletformáló, oktató, és támogató tevékenységet folytatva szeretné elérni, hogy minél többen ismerjék meg ezeket az innovatív megoldásokat, a központ pedig egy országosan elismert szakmai műhellyé váljon. A programban való részvétel mindenki számára ingyenes. Kovács László előadásában kitért az Ipar 4.0 élelmiszeriparra gyakorolt hatásaira is. Végül „élő bemutatót” tartott a Technológiai Központ több demonstrációs pontjáról.
Harmadikként Tarcsy Ádám és Angyalné Dr. Alexy Márta tartott előadást az Agrárinformatikai Kutatócsoportról, ami 2018-ban jött létre az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem Informatika Karának Adattudományi és Adattechnológiai Tanszékén. Elsősorban az Agrifood és eHealth fókuszú IoT&Data Innovációs Labort ismerhettük meg. Ezek után a Mesterséges Intelligencia Agrifood alkalmazási területeit mutatták be, majd bővebben kifejtették a szabadon tartott sertések mozgásának nyomon követésére tervezett projektjüket.
A Regions 4Food projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.