Interregionális személyzeti csereprogram az orvosi technológiai szenzorkutatás területén

A Medtech4 Europe projekt interregionális partnersége orvosi technikai tanulmányúton vett részt 2019. október 15-én Pécsett. A pécsi tapasztalatcsere folytatásaként a Pécsi Tudományegyetem Biomedicina Mérnöki Projektjének kutatói a Medtech4 Europe projekt tudáspartnerével, a Francia Alternatív Energia és Atomenergia Bizottsággal (CEA) vették fel a kapcsolatot. A javasolt együttműködés középpontjában az elektrodiagnosztikai orvosi technika, az elektromiográfia (EMG) áll, miközben az izommozgás felületi elektroencephalogram (EEG) osztályozásának…

Rövid összegzés a Regions 4Food projekt bolgár nemzetközi találkozójáról

A háromnapos rendezvény első napján, 2019. november 25-én hétfőn, a projekt Irányító Bizottsági ülésére került sor Velingrádban. Ennek során a Regions 4Food nemzetközi partnersége áttekintette a projekt menedzsmenttel, kommunikáció-disszeminációval, tapasztalatcserével kapcsolatos teendőket. A főbb témák a következők voltak: a 2. szemeszter jelentésének projektszintű hiánypótlása, a 3. szemeszter aktuális jelentésének összeállítása, Jó Gyakorlatok értelmezése és szerepe, sajtómegjelenések, a közösségi média projektcélú használata,…

Innovatív pénzügyi eszköz fejlesztése – Stakeholder találkozó Budapesten

A FIRECE projekt egyik fő célja olyan innovatív pénzügyi eszközök fejlesztése mintaprojektek keretében, amelyek támogatják a kis- és középvállalkozások energiahatékonysági beruházásait. A FIRECE magyarországi partnereként a DDRIÜ Nonprofit Kft. az EX ANTE Tanácsadó Iroda Kft. segítségével valósítja meg az említett mintaprojektet. A szeptember vége óta tartó együttműködés keretében elkészült egy hazai piacelemzés, amely feltárja a…

Medtech4 Europe: jó gyakorlatok ismertetése egy egészségügyi képzés keretében

2019. november 7-én Pécsett, egy immunhisztokémiai képzés keretében került sor a Medtech4 Europe projekt 3. stakeholder találkozójára. Gyakorló orvosok és asszisztensek betekintést nyertek a holland, francia, finn és lengyel projektpartnerek Jó Gyakorlataiba. Az eseményt záró beszélgetésen a résztvevők javaslatokat fogalmaztak meg telepatológiai vonatkozású, illetve a mesterséges intelligenciát hasznosító orvostechnológiai fejlesztésekkel kapcsolatban.

Megrendezésre került a Regions 4Food projekt harmadik stakeholder találkozója

A Regions 4Food projekt 3. stakeholder találkozójára 2019. november 14-én a Kaposvári Egyetemen, annak „INTERNATIONAL CONFERENCE ON SUSTAINBALE ECONOMY AND AGRICULTURE” konferenciája egyik délutáni szekcióüléseként került sor.  A 15 résztvevővel lebonyolított esemény fókuszában a projekt Jó Gyakorlatainak és a 2019. őszi tanulmányutakból levont tapasztalatoknak az ismertetésére állt. Az azt követő megbeszélés az IT megoldások, statisztikai és technikai…