Hírek

 Három brazil államból (Pará, Paraná, Pernambuco) érkeztek vezető tisztségviselők és innovációval foglalkozó szakemberek a Tolna Megyei Önkormányzathoz azzal a céllal, hogy a helyi tudásbázist, természeti adottságokat megismerjék és a helyi döntéshozókkal, érdekeltekkel közösen együttműködési lehetőségeket azonosítsanak. A tanulmányút,amelyet a Hétfa Kutatóintézet és Elemző Központ, valamint a Tolna megyei Önkormányzat szervezett, egy, az Európai Bizottság által az EU-CELAC INNOV-AL platform keretében finanszírozott projekt részeként valósult meg, a decentralizált innovációs politikák és a területi kohézió területén folytatott együttműködés előmozdítása érdekében, az Európai Unió – Latin-Amerika és Karib-térség között.

    

A brazil kollegák 2018. november 6-i szekszárdi programja részeként Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség (TMFÜ) Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (DDRIÜ) Nonprofit Kft., mint a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonosi struktúrájába tartozó cégek, lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák a vendégeknek jelenleg megvalósítás alatt álló európai területi együttműködési projektjeiket. Pálmai Zsolt, a DDRIÜ igazgatóhelyettese ismertette az Interreg Central Europe Program keretében társfinanszírozott I-CON és FIRECE, BOOSTEE-CE, valamint az Interreg Europe Programon belül megvalósuló Medtech4 Europe, Regions4Food és SET-UP projekteket. Emellett egy Horvát-Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Programból finanszírozott projekt, a V-educa 2 is bemutatásra került. A jelzett hét projekt közül a SET-UP és a BOOSTEE-CE a TMFÜ, a többi pedig a DDRIÜ közreműködésével valósulnak meg.

A brazil delegáció tagjai közül többen az élelmiszeripar és a szőlészet-borászat területén folytatnak tevékenységüket ezért a DDRIÜ e témakörhöz kapcsolódó projektjei különösen relevánsak voltak számukra.

A brazil tanulmányút keretében ismertetett TMFÜ-DDRIÜ projektek mindegyike az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában valósul meg.