Több közép-európai ország (Ausztria, Horvátország, Cseh Köztársaság, Németország, Olaszország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia), köztük Magyarország egyes régiói is egyre hanyatló munkalehetőségekkel néznek szembe a hagyományos iparágakban. Ez a jelenség az utóbbi években bekövetkezett strukturális változásokra vezethető vissza és összefügg a cégek innovációs kapacitásával. Ennek okán lépéseket kell tennünk a cégek gazdasági tevékenységének ösztönzésére, a foglalkoztatottság növelésére és elősegíteni a gazdasági fejlődést főként az elmaradottabb szektorokban. Elemzések kimutatták, hogy az ÉLELMISZERIPAR az egyik legfontosabb potenciális láncszem, amely folyamatos kihívásokkal szembesül és ahol javítani kell a gazdasági mutatókon.
Az Interreg Central Europe Programme keretein belül induló I-CON nevű projekt fő céljául tűzte ki, hogy javítsa a vállalkozói kompetenciákat és készségeket az élelmiszeripari innovációkon keresztül. A projektben 10 partner vesz részt (különböző országokból), akiknek célja, hogy folyamatosan segítsék és mentorálják a résztvevő cégeket. A folyamat a következő 4 mérföldkő mentén épül fel:
- Első lépésként egy felmérést végzünk a régiós élelmiszeripari KKV-k körében, hogy megfelelő képet kaphassunk működésükről, lehetőségeikről és hiányosságaikról. Ennek eredményeként felállítjuk a regionális szektor diagnózist.
- A következő mérföldkő lényege, hogy az előzőekben felállított diagnózisból kiindulva kialakítsunk egy közös platformot, ahol elősegíthetjük a résztvevő vállalkozások kommunikációját, fejleszthetjük problémamegoldó képességüket és folyamatos tanácsadást biztosíthatunk.
- A következőkben az így megszerzett tudást és tapasztalatokat összegyűjtjük és a KKV-k rendelkezésére bocsátjuk, abból a célból kifolyólag, hogy segítsék egymás működését (akár nemzetközi szinten is).
- Végezetül a fő cél egy közös stratégia kialakítása, középpontban a fenntartható működéssel.
A projekt eredménye tehát egy nemzetközi összefogás keretein belül kialakuló közös élelmiszeripari stratégia rendszer, melynek keretében ingyenes tanácsadást és további szolgáltatáscsomagokat is igénybe vehetnek a résztvevők: személyre szabott automatizálási, gépészeti fejlesztéseket, élelmiszerbiztonsági, illetve design-szolgáltatásokat kínáló csomagot állítunk össze részükre. Ennek eszköze, hogy együttes erővel fejlesszük azokat az üzleti készségeket, amelyek segítségével egy cég versenyképes maradhat a szektorban.
A projekt főbb adatai:
Projekt címe: I-CON – Kompetenciák és készségek fejlesztése élelmiszeripari innovációkon keresztül
Projekt kódja: CE393
Partnerek:
- Pomurje Technology Park – Slovenia
- CCIS-Chamber of Agricultural and Food Enterprises Slovenia
- Business Upper Austria
- Campden BRI Hungary Kft.
- Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség – Hungary
- CNA Regional Association os Emilia Romagna Italy
- Industry Association Service & Training of Treviso and Pordenone – Italy
- Hohenheim University Germany
- Polish Chamber of Food Industry and Packaging – Poland
- Slovak Chamber of Commerce and Industry – Slovakia
Projekt költségvetése (EUR): 2.216.448,40 €
ERFA társfinanszírozás (EUR): 1.833.568,10 €
Finanszírozó program: Interreg CENTRAL EUROPE
Projekt időtartama: 2016.06 – 2019.05.
( További információk: http://www.interreg-central.eu/Content.Node/I-CON.html )
2016. augusztus 29.